1998. december 18-án láttam meg a napvilágot Szekszárdon. Amikor 13 évesen megkaptam az első Motorola telefonomat, nem az volt az első, hogy akkor valamilyen játékkal szeretném fejleszteni a tudástáramat, hanem végtelen vágyat éreztem arra, hogy képet készítsek.
Tudat alatt legalább hárommal, még ha nem is voltam megbizonyosodva arról, hogy nekem ez az életutam… Ma már tudom.”
Azóta eltelt 10 esztendő, megannyi kalanddal, és 1 keserves évvel, amikor letettem a fényképezőgépemet.
Tudom, hogy soha nem fogom letenni.
Számomra a fotózás, nem csak egy hobbi, vagy amolyan munka, hogy na „kattintottam” tízszer, akkor jöhet a pénz.
Számomra ez egy szenvedély, egyfajta késztetés, hogy minél jobb és jobb legyek. Nyugodtan hívhatod drognak is, mert ha nem készíthetek képeket a csodálatos Világról, akkor ürességet érzek. A téma nem releváns.
Egész egyszerűen szeretném megmutatni, hogy amit élsz életet, az egyszerűen fantasztikus, még ha nem is így érzed.
Bemutatom az összes olyan pillanatot, amiért érdemes élni!
“Akit szeretsz, arra előbb-utóbb rátalálsz, egyszerűen azért, mert össze vagy hangolva vele.”
Müller Péter
“A világ összes beteljesületlen álma sem ér fel azzal, hogy ötletedet odaadhatod akár csak egyetlen csodálatos gyermekért.”
Doris Van Stone
“A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.”
Richard Bach
Kérj ingyenes és kötelezettségektől mentes árajánlatot és én 24 órán belül jelentkezem!
Meseszerű délután, csodás fotók, nagyszerű fotós!❤️ Köszönöm Reni!💖
Renivel nagyon jó volt dolgozni. Nagyon jó ötletei vannak, de nyitott volt az én elképzeléseim megvalósítására is. Nagyon hamar elrepült a jó hangulatú egy órás fotózás. A végeredmény fantasztikus.
Az elmúlt hetekben voltunk Reninél, testvéri fotózáson. A fotók készítése közben nagyszerű volt a hangulat, ez idő alatt még jobban megismertük Őt, hiszen a természete és a nyitottsága felejteti veled azt a tényt, hogy kamera előtt állsz.😊 A nyers képeket már aznap este láthattuk és a kész fotókra sem kellett sokat várnunk. A végeredmény csodálatos lett és tükrözi azokat az érzéseket, szeretet, amiért odamentünk és Renit választottuk, hogy örökítse meg ezeket. Köszönjük szépen a munkáját és bátran merem ajánlani mindenkinek, aki érzelmekkel teli fotókat szeretne, hangulatos fotózással egybekötve! Nagyon köszönjük!🤗💞
Szuper hangulatú fotózáson voltunk.Nagyon jól èreztük magunkat, sikerült a gyerekeket is inspirálni😁Èletszerű képek születtek☺️ Köszönjük!☺️
Jó hangulatú fotózás egy nagyon barátságos fotóssal.
Renivel való fotózás nagyon könnyen és kellemesen telt. Ha szeretnél te is nyugodt és barátságos fotózást, válaszd te is Őt, csak ajánlani tudom. ☺️📸 A képek pedig magukért beszélnek…🥰
Nagyon aranyos, kedves csajszi.
Közvetlen,pontos felkészült csajszi!
Renit kértem fel arra, hogy a weboldalamhoz (https://sikerosveny.hu) készítsen fényképeket rólam. A fotózás alatt szuperül éreztem magam, bejártuk Szekszárd legszebb helyeit. Bár nagyon komfort zónámon kívül van a fotózkodás, Reni mindvégig segített, hogy a "végeredmények" jól sikerüljenek. Köszönöm a képeket! ☺️ 💯⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️
Kedvenc fotósom🤗 Kreatív, precíz és pontos. Nem mellesleg a hangulat is fergeteges🤩❤️ 10/10
Páros fotózáson voltunk Renivel, jól éreztük magunkat a fotózáson. Tetszett a helyválasztása is, pont olyan volt, mint amilyet elképzeltünk🥰
Nagyon jó hangultaban telt fotózás ereményeképp csodás képek születtek! Köszönjük Reni!
Imádtam a fotózás minden percét🥰Renin látszik hogy szívből csinálja és nem csak "kattint gyorsan" pár képet hanem segít az előnyös póz kiválasztásában.😊 Mindenkinek csak ajánlani tudom őt, remek fotós és ember is egyben❤
Csoda fotós, gyönyörű munkákkal és nagyon jó hangulattal!🥰❤️
A mi fotózásunk egy nagyszerű élmény volt mindannyiunk számára. Reni felkészülten érkezett és már a fotózás előtt készségesen segített és figyelembe vette a mi igényeiket. A fotózásra kész terve volt a négyéves kisfiam figyelmének lekötésére és az érdeklődése fenntartására. Remekül kapta el a pillanatokat és remekül vezette az egész folyamatot, a beszélgetéseket és nem is vettük észre, hogy fotózáson vagyunk annyira felszabadult volt. Az elkészült képek az igényeinknek megfelelőek voltak és hamar meg is kaptuk őket. Teljes mértékben elégedettek vagyunk Renivel és a munkájával és hálásak vagyunk neki a lehetőségért. Bátran ajánljuk őt mindenkinek. 🥰😊